A török hódoltság idején a Kárpát-medencében óriási területek lakossága veszítette el létbiztonságát, vált a gyakorta felvonuló idegen {török és nyugati} seregek martalékává. Lakóhelyüket elpusztították, családtagjaikat leöldösték, vagy fogságba hurcolták, vagyonukat elragadták.
Magyar várak rajzai színes látványtérképen. | Kattintson ide!
A szerencsés túlélők igyekeztek védettebb égtájakra húzódni, a határvidék királyi végváraiban gyalogos katonaként poszthoz jutni. Sokan a pusztasággá vált földeken elterjedtté váló rideg marhatartással próbálták megkeresni a mindennapi betevő falatot. Így lassan kialakult egy olyan réteg, akiket a korabeli dokumentumokban hajdúknak neveztek.
Jellemzőik a részben nomád életmód, hiszen a legelőterületekkel együtt gyakorta változtatták szállásaikat. Harcedzett férfiak voltak, felkészülve bármely irányból várható támadásra. A pozsonyi országgyűlés határozataiban sokáig kiirtanivaló dúvadként szerepeltek, mígnem 1605-ben a Habsburg császár és király ellen szabadságjogaiért felkelő Bocskai István partiumi főnemes, majd erdélyi fejedelem privilégiumokkal letelepítette őket a róluk Hajdúságnak elnevezett területen.
A szilaj harcosok örömteli kinyilvánulásának egyik formáját jelentette a hajdútánc. A férfiak magányosan vagy csoportban, kezükben fegyverrel {szablya, fokos, bot} imitált vívómozdulatokkal, virtuóz ugró és guggoló mozdulatokkal járták a táncot. Zenei kíséretül erős hangú zeneeszközöket, töröksípot, tárogatót, dudát valamint dobot használtak.
A dallamokat néhány korabeli tabulatúra őrizte meg, legismertebb közülük az 1689-es Soproni-kézirat. A Rákóczi-szabadságharc bukásával a hajdútánc fénykorának vége szakadt. Utódjának tekinthetjük a sokévnyi szolgálatot jelentő Habsburg katonaság szervezetébe való toborzáskor bemutatott verbunkost. De ide tartoznak még a falusi jószágállományt őrzők táncai: a kanásztánc, a botoló, a pásztortánc.
Szatmári Tamás
Történelem.lap.hu | Hadtörténelem.lap.hu