vissza | nyomtatás
A bujáki vár alagútjai (Mondák, legendák)
A Felföldön épült Buják váráról egyesek tudni vélték, hogy alagút kötötte össze a szomszédos várakkal: Ecseggel és Szandával. Egy betöltődött aknaszerű mélyedést egy feneketlen kút nyílásának tartottak. Egy lány, hogy megmeneküljön a kierőszakolt férjhez menés elől, állítólag beleugrott, és sértetlenül bukkant felszínre, a hegy lábánál, félóra-járásnyira fakadó forrásból.

Buják >>
Valójában persze ezek a bujáki alagutak nem léteztek. A török ostrom idején (1552) néhány napi ágyúzás után a várat körülvevő erdőn át próbált elmenekülni a megrettent őrség, azonban a török janicsárok ugyancsak résen voltak, lecsaptak a menekülőkre, és bizony valamennyiüket kíméletlenül levágták.
A helybeli monda szerint karácsony előestéjén egy szegény asszony a gyermekével száraz fát szedett az erdőn, és ráesteledvén, jobb híján a bujáki vár romjai között húzta meg magát. Amikor éjféli misére harangoztak, egyszeriben a közelükben föltárult egy addig nem látható vasajtó, amely egy pincébe vezetett, ahol kádszámra álltak a káprázatos kincsek, drágakövek. A szegény asszony gyermeke játszadozni kezdett a drágaságokkal. Az asszony meg ide-oda fordulva próbált volna minél több kincset összegyűjteni, a kamrából ki-be szaladgálva. Egyszerre azonban, amikor éppen kint volt, bezáródott, majd hirtelen el is tűnt az ajtó, a gyermek viszont bent maradt. A szegény asszony majd eszét vesztette, de hiába kereste az ajtót, nyomát sem találta sehol.

Fotók a várromról >>
Hiába tért hétről-hétre, újra és újra vissza, az ajtónak helyét nem találta. Bánat emésztette, és egy évvel később, szentestén ismét visszatért, mert ott akart meghalni a romok között, ahol gyermekét elhagyta. Ám ahogy misére harangoztak, hirtelen ismét föltárult az ajtó, és csodák csodájára a gyermek ugyanúgy játszadozott bent, mint ahogyan egy évvel korábban ott hagyta. Az asszonyt most már nem érdekelték a kincsek, gondolkodás nélkül rohant be, fölnyalábolta, és vitte is ki, amilyen gyorsan csak tudta, magával a gyermekét. Azóta sem kereste a vasajtót, meg a kincseket. Mások persze annál inkább szerették volna megtalálni, de ők is hiába is keresték . . .
Dr. Csorba Csaba
Várépítészet.lap.hu | Helytörténet.lap.hu